Képes illusztrációk a Dekiru japán nyelvkönyvhöz: Igekártyák

A „Képes illusztrációk tantermi használatra a Dekiru japán nyelvkönyvhöz” anyag elkészítésének ötlete 2011-ben, a Dekiru nyelvkönyv megjelenése után fogalmazódott meg.

Az ötletből 2016 márciusa és 2014 februárja között megszületett és meg is jelent az az illusztráció gyűjtemény, amelyben több mint 150 tantermi illusztráció található. Ezek között szerepelnek az eddig hagyományosan használt szókincsfejlesztő kártyák: memóriakártyák, ellentét-pár kártyák, bingó-lapok, valamint kísérletibb, párbeszéd készítési, interaktív feladatok osztálytermi bevezetésére alkalmas illusztrációk is. Az illusztráció-gyűjtemény 2014-től ingyenesen letölthetővé vált az MJOT és a Japán Alapítvány honlapjáról is, és a letöltési adatok szerint már számos intézményben használják a képes csomagot a japán oktatás színesebbé tételéhez. A 2014-ben megjelent anyagban tehát nagyszámú illusztráció található, és ezek között is sokszínűek a memóriakártyák (melléknevek, mindennapi tárgyak, gyümölcsök, zöldségek, állatok, szobaberendezést ábrázoló lapok, stb.).  Azonban az igék tanulását segítő kártyák terjedelmi okokból kimaradtak, így az igekártyák a Dekiru tankönyvhöz most ezt a hiányosságot hivatott pótolni.

A „Képes illusztrációk tantermi használatra a Dekiru japán nyelvkönyvhöz: Igekártyák” a Dekiru első kötetében megjelenő igékből tartalmaz százat. A kiválasztás szempontjai szerint a legfontosabb, mindennapi cselekvéseket leíró alapigék kerültek be a válogatásba. Igyekeztünk külön figyelmet fordítani a japán nyelvtanulásban sokszor nehézséget okozó igékre, így például az öltözködés specifikus igéire, a tárgyas-tárgyatlan párral is rendelkező igékre, valamint a cselekvések mellett az időjárási jelenségeket leíró igék is bekerültek.

Reményeink szerint az igekártyák jól felhasználhatóak tantermi környezetben, órai játékokban, könnyebbé és időtakarékosabbá teszik az órai felkészülést,  és nem utolsósorban élvezetesebbé és hatékonyabbá teszik mind az oktatást, mind a japán nyelv tanulását. Természetesen tantermen kívül, othoni tanulásra is ugyanúgy alkalmasak.

Az igék sorrendjét és az igék tankönyvi előfordulását (leckeszámot) az Igelista külön adja meg. A felhasználói oldal feltételezett körülményeihez való optimális alkalmazkodást segíti, hogy az illusztrációk ez alkalommal is letölthetők színes, illetve fekete-fehér formátumban is.

Végezetül szeretnénk köszönetet mondani a Japán Alapítványnak, hogy támogatásukkal segítették az illusztrációsorozat elkészítését.

 

2017. március

Magyarországi Japánnyelv-oktatók Társasága (MJOT)

 

sz 100 ige.compressed

ff 100 ige.compressed

Igetabla

Vélemény, hozzászólás?