Japán Alapítvány ösztöndíja

Japánnyelvet Tanulók Tanulmányútja Japánba 2013.

A Japán Alapítvány Budapesti Iroda Pályázata

A Japán Alapítvány Budapesti Japán Iroda az alábbiak szerint hirdeti meg “Japánnyelvet Tanulók Tanulmányútja Japánba 2013.” cimű pályázatát.

Kérjük, pályázatukat az alábbi tájékoztató elolvasása valamint a szükséges dokumentumok kitöltése után, a megjelölt határidőn belül adják le! (A cím a legutolsó pont alatt található.)

1. A program tartalma

・cél :A Japánban töltött két hét során előadások és tanulmányutak segítségével elmélyíteni a résztvevők japán nyelvvel, kultúrával valamint a japán társadalommal kapcsolatos ismereteit.

・résztvevők:66 országból 66 fő (országonként 1 fő)

idő : 2013 augusztus 28. (szerda) – szeptember 11. (szerda) (15 nap) (A tanulmányút meghosszabbítására egyénileg sincsen lehetőség.)

helyszín :Japán Alapítvány Kansai Nemzetközi Központ (Osaka, Tajiri-cho)

útiköltség: A Budapest Liszt Ferenc – Kansai Nemzetközi Repülőtér közötti oda-vissza utazás költségeit a Japán Alapítvány fedezi.

szállás : A tanulmányút ideje alatt a szállásról és étkeztetésről a Japán Alapítvány gondoskodik.

2. Jelentkezhetnek:

(1)magyar állampolgársággal vagy állandó letelepedési engedéllyel rendelkező, nem japán anyanyelvű japán nyelvtanulók, akik *2013. augusztus 28-án már betöltötték a 18. életévüket, de még nem töltötték be az 55. életévüket.

(2)a tanulmányút teljes időtartamán részt tudnak venni,

(3)a 3. pont (Kiválasztás) alatt kiírt határidőre a szükséges dokumentumokat benyújtják, a vizsgán és az interjún meg tudnak jelenni,

(4)a sikeres vizsgát követően az orvosi vizsgálat papírjait, valamint az útlevelük másolatát május 15-ig (szerda) be tudják nyújtani,

(5)a Nemzetközi Japán Nyelvvizsga N4-es szintjének (volt 3-as szint) megfelelő nyelvtudással rendelkeznek (abban az esetben is, ha magát a vizsgát nem tették le).

(6) az elmúlt 5 évben (2008. augusztus 28.-tól számítva a mai napig) nem töltöttek megszakítás nélkül egy hétnél (azaz 7 teljes napnál) több időt Japánban.

<Fontos szempontok> A program célja, hogy olyan kiváló eredményeket elérő japánnyelv-tanulókat juttasson el Japánba, akiknek más körülmények között ez nehézségekbe ütközne. Ebből kifolyólag az alábbiak nem pályázhatnak:

・a múltban japán ösztöndíjat elnyert vagy tanulmányúton részt vett nyelvtanulók

・a 2012-2013. évben várhatóan ösztöndíjjal vagy más tanulmányút keretében Japánba utazó nyelvtanulók Kérjük vegyék figyelembe, hogy a kiválasztás során nem tudjuk előnyben részesíteni azok pályázatát, akiknek saját intézményükben lehetőségük nyílik részt venni más japán ösztöndíjakon vagy tanulmányút-programokon is.

3. Kiválasztás

(1)A pályázati anyagok szűrése az alábbiakban felsorolt dokumentumok beérkezését követően történik.

A dokumentumok beérkezési határideje: 2013. április 17. (szer)

① jelentkezési lap

② bemutatkozás

③ fogalmazás (kézírással, japánul)

・A fogalmazás témája: 「私の日本への興味・関心」

・1db A4-es oldal (400-500 írásjegy) hosszúságban ・a pályázó saját fogalmazása, amit ceruzával vagy tollal ír

・a nyomtatvány letölthető a Japán Alapítvány Budapesti Iroda honlapjáról: http://www.jfbp.org.hu/

・Az eredményekről április 19-ig (pén) emailben vagy telefonon értesítünk ki minden pályázót.

(2)Írásbeli vizsga: 2013. április 24. (szer) 19:00-20:10 Japán Alapítvány Budapesti Iroda könyvtára

・A vizsgán a beadott papírok alapján megfelelt pályázók vehetnek részt. ・Az eredményekről április 26-ig (pén) emailben vagy telefonon értesítünk ki minden pályázót.

(3)Interjú: 2013. április 30. (kedd) 15:30- (kb. 15 perc/fő)

・A tanulmányat elnyert pályázót (1fő) május 3-ig (pén) emailben vagy telefonon értesítjük ki.

(4) A jelölt: A tanulmányútra jelöltnek május 15-ig (szer) az alábbi előkészületeket kell elvégeznie:

① orvosi vizsgálat

② útlevélmásolat készítése

4. Beküldési cím : 1062 Budapest, Aradi u.8-10.Japán Alapítvány Budapesti Iroda SAKAIDA Toru

5. Egyéb : Kérdéseikkel kapcsolatban kérjük, keressék a Japán Alapítványnál Sakaida Torut vagy Nikolényi Gergelyt. e-mail : sakaidai@jfbp.org.hu、nikolenyigergely@japanalapitvany.hu telefon : (36-1)214-0775 / 0776

Vélemény, hozzászólás?